Bertalanné Boros Kinga vagyok. 2001-ben végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanító karán. Pályámat a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnáziumban kezdtem.

22 éve élek Nagykovácsiban a férjemmel. Két középiskolás korú gyermekem van.

A helyi iskolában 14 éve tanítok. Az első osztályom most fog érettségizni, közülük számos diákkal máig tartom a kapcsolatot. Most negyedikeseim vannak, akiket négy éve kaptam ajándékba. Mára már okos, kreatív kiskamasszá váltak egytől egyig. Izgalmas dolog lesz ismét a legkisebbekre hangolódni. Köszönöm előre is a bizalmat.

Pedagógiai munkámban nagy figyelmet fordítok az óvoda és az iskola közötti fokozatos átmenetre. A reggeli mesehallgatás, a gyermekek élménybeszámolói, a versek, dalok, mozgásos játékok átszövik napjainkat. Olyan derűs, nyugodt légkört szeretnék kialakítani, ahová a gyerekek szívesen jönnek minden nap, jól érzik magukat és barátokra találnak.

Szeretem az új ismereteket több érzékszervet bevonva, élményszerűen átadni. Értéknek tartom a gyermeki érdeklődést. Célom, hogy a gyerekek változatos munkaformákban és módszerekkel tanuljanak. Rendszeresen használom a tanórákon a technika adta lehetőségeket is, ezzel színesítve a tananyagot. Fontos számomra, hogy a rám bízott gyermekekben kialakuljon a munkájuk iránti igényesség.

Van, aki művészien rajzol, van, aki ügyes a sportban, de lesz, aki matematikából vagy nyelvtanból jeleskedik, és olyan is, aki szorgalmával, precizitásával, segítőkészségével gazdagítja közösségünket. Ezt kell megtalálnunk, és erősítenünk egy csapatként: gyerek, szülő és pedagógus.

Célom, hogy a biztos alapkészségek megszilárdításával párhuzamosan a gyerekek olyan módszerekkel is megismerkedjenek az alsó tagozaton, amelyekkel önálló tanulásuk is gyorsabbá, egyszerűbbé válik. Olyan osztályközösség kialakítására törekszem, ahol tisztelik, segítik és elfogadják egymást a gyerekek.

Nagy lehetőségnek tartom, hogy iskolánkat ilyen csodálatos természeti környezet veszi körül. Rendszeres tanulmányi sétákat, kirándulásokat, családi túrákat szervezek. Mindig nagy élmény az, ha az osztályommal múzeumba, kiállításra, színházba látogatunk. Ezek az élmények nemcsak a közösség építésére, hanem a tanultak elmélyítésére is kiválóan alkalmasak.

A sikeres neveléshez elengedhetetlennek tartom a szülőkkel való jó kapcsolat kialakítását, hiszen a célunk közös.

„Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját, szép vigyázattal, csendben csiszoljam kristállyá.”(Németh László)

                                                                                                                                                                           Bertalanné Boros Kinga

                                                                                                                                                                           osztálytanító


A Nagykovácsi Általános Iskola szeptemberben induló egyik első osztályának tanítójaként szeretnék bemutatkozni. Budai Terézia vagyok. Férjemmel és három, közép-, illetve felsőoktatásban tanuló fiammal együtt 19 éve élünk Nagykovácsiban.

Tanítói és rajz-vizuális kultúra szakos tanári diplomával rendelkezem. Eddigi munkám során tanítottam állami fenntartású és alapítványi iskolában is.  Foglalkoztat, hogy milyen pedagógiai módszerek segítik legjobban az általános iskolás korú gyerekek személyiségének, képességeinek a kibontakoztatását, ez a szemlélet részét képezi a mindennapi nevelő-oktató munkámnak.  Közel 10 évnyi alternatív pedagógiai képzés keretében próbáltam elsajátítani az erre legalkalmasabb módszertanokat.

Az első osztályban a tanító segítségével a gyermekcsoportból osztályközösség alakul ki, ahol együtt tudnak tanulni, játszani a gyerekek. A biztonságot adó tanító néni, a megfelelő szokásrend és a következetes tanítói nevelés segítik a gyerekek iskolai beilleszkedését, a szép átmenetet az óvoda főként játékra épülő napirendjéből az iskola tanrendjébe.

A tanítás során a megtanulandó alapismeretek mellett nagy hangsúlyt helyezek a gyerekek kreativitásának és rugalmas gondolkodásának a fejlesztésére. Ennek fontos eszköze az alsó tagozatban a festés, rajzolás, éneklés, és verselés is, amely nem csak a művészeti jellegű órákon van jelen, hanem az iskolai mindennapok részeként is. A természet, amelynek mindannyian részei vagyunk, fontos helyet foglal el a kisgyermekek szívében is. Természetjárással, helyes szemlélettel ismerjük meg és védjük a környező erdők, élőhelyek élővilágát első osztálytól kezdve. A Nagykovácsi Általános Iskola kiváló lehetőséget ad arra, hogy a kis elsősöket egy barátságos kisközösségi képzés keretében, a természethez közel, azzal egységben, naprakész ismereteket adva és helyes szemlélettel segítsük az alsó tagozatos éveik során.

Mindezt együtt tudjuk megvalósítani. Iskolánk közösségét gyerekek, szülők, tanárok és iskolai dolgozók együtt alkotják. Várom a szülőkkel közös munkát, a párbeszédet, a szeptemberi tanévkezdést.

                                                                                                                                                                      Budai Terézia

                                                                                                                                                                    osztálytanító

  • 1
  • 2