suli ban 1

Kedves Igazgató Úr, Kedves Igazgatóhelyettesek, Kedves Polgármester Asszony, Kedves Szülők, Kedves Gyerekek!

Ismét egyetlen szóval szeretném kezdeni a levelem: KÖSZÖNJÜK!

Egy több éve tartó folyamat végére került pont szeptember 2-án az iskola udvarának átadásával magába foglalva az új streetball pályát is. Rögtön javítom is magam, mert ténylegesen nem tennék még pontot a folyamat végére, hiszen folyathatjuk tovább a munkát. J

Nagyon hosszú ideje néztük, főleg esőben, hóolvadáskor, fagyok idején, hogy mennyire nem rendezett az iskola udvara: sárban használhatatlan, jegesedéskor balesetveszélyes, nincsenek ülőhelyek, kicsi a játékra használható része, a kavics tönkreteszi a cipőket, stb. Az iskola vezetőségének felhívására tájépítész hallgatók pár évvel ezelőtt készítettek terveket az udvar hasznosítására, de anyagi forrás hiányában ezek jó időre a fiókba kerültek. Az előző tanévben az iskola vezetősége és a szülői szervezet újra elővette a terveket és a tantestülettel egyetértésben az iskolai Jótékonysági Bál céljának az udvar rendezését tűzte ki. Már az első közösségi Garázsvásáron meghirdetett Jótékonysági Süteményvásáron megkezdte a Szülői Szervezet a gyűjtést. Ekkor jelezte Dér Viktória Igazgatóhelyettes Asszonynak az egyik szülő, hogy ő igen jelentős összeggel támogatja a megvalósítást, sőt a kivitelezést is vállalja.

A bál után Igazgatóhelyettes Asszony felvette a kapcsolatot a fő támogató szülővel, illetve egy tájépítész anyukával, és a vezetőséggel közösen leültünk, hogy a főbb elképzeléseket megbeszéljük. Az előzetes tervek elkészítése után heteken át tartó folyamatos egyeztetések zajlottak az önkormányzattal, a katasztrófavédelemmel, tantestülettel, hiszen mindig újabb és újabb kérdések, kérések, előírások, meglepetések derültek ki, melyek még mindig a tervezést, költségvetést befolyásolták.

Időközben Igazgató Úr megírta a pályázatot a Decathlon felé a streetball pálya megépítésére és legnagyobb örömünkre, többszöri próbálkozás után, idén iskolánk nyerte el a támogatást. Igazgatóhelyettes Asszony és az Alapítvány pedig az önkormányzat által meghirdetett civil pályázat keretében nyújtott be kérelmet kültéri pingpong asztalok beszerzésére, amin szintén nyert az iskola. Ezek után éreztük igazán, hogy most minden minket segít a megvalósításban.

A tanév végét őszintén bevallom, nemcsak a gyerekek, pedagógusok, de a kivitelezők is nagyon várták, hogy mihamarabb megkezdhessék a munkálatokat. Természetesen újabb meglepetések derültek ki, mi minden rejtőzik a föld alatt, ezért ismét módosítani kellett a terveken. J

Végül az évnyitóra mindenki legnagyobb örömére elkészült az udvar és örömmel adhatta át az iskola a meghívott vendégek segítségével a gyerekeknek. (A pingpong asztalok is napokon belül megérkeznek. J)

Újra megmutattuk tehát, hogy összefogva minden lehetséges! Kiemelkedő ez a történet ismét, mert tisztán pályázatokból, kisebb, nagyobb, jelentős adományokból valósult meg!

Köszönjük Mindenkinek, aki anyagi hozzájárulásával támogatta a Jótékonysági Bált! Köszönjük az Önkormányzat részéről Szemesy Barbara alpolgármesternek, Györgyi Zoltán főépítésznek, Karajzné Illinger Enikőnek és Páva Józsefnének a folyamatos kapcsolattartást, egyeztetést, kivitelezésben való segítést. Köszönjük Kneipp Vincének, aki a Nagykovácsi Gyermekekért Alapítvány részéről segíti a pályázatok megírását, könyvelését. Köszönjük az iskola gondnokának, Moravszki Sándornak, aki a nyár folyamán folyamatosan segítette a munkálatokat.

Külön köszönet Dér Viktória Igazgatóhelyettes Asszonynak, aki minden projekt lelke, kifogyhatatlan energiával, őszinte örömmel támogat mindent, fáradhatatlanul egyeztet, szervez, koordinál, tervez, pályázatokat ír. Külön köszönet továbbá Fehér Imre Igazgató Úrnak, a Decathlon pályázat megírásáért, Szabó Joe kertépítő mérnöknek a streetball pálya megépítéséért, Végh Dóri tájépítésznek, aki újra és újra megrajzolta, módosította a terveket.

És végül, de annál nagyobb betűkkel KIEMELKEDŐ KÖSZÖNET a fő támogató és kivitelező szülőnek, akinek a segítsége nélkül mindez nem jöhetett volna létre.

Természetesen ennek a történetnek sincs még vége, még nem fogytunk ki a meglepetésekből, amelyek újabb színt visznek majd az iskola életébe. J

Addig is köszönjük a gyerekek nevében továbbra is Mindenkinek, aki bármilyen ötlettel, hozzájárulással segít az iskola fejlesztésében, támogatásában!

Nagyon vidám és sikerekben gazdag tanévet kívánok Mindenkinek!

                                                                                dr. Ábrahám Csilla, az ISZSZ elnöke

decathlon 1

decathlon 2